Never surrender
Ébren vagyok.Hallom,ahogy a kutyák vonyítják a holdat,az emberek szorongó sikolyait,a gyönyörű klasszikus akkordokat de elsősorban hallom,a gondolat mentem összes kis kérdését.Hallom,a szívdobbanásokat,és azon tűnődöm,hogy melyik az enyém.Többfélét hallok,gyorsat,lassút,elhalót.Hirtelen,a futásra emlékeztető érzés kerít markába.Görcsbe rándul a gyomrom akár,egy szerelmes kislánynak,aki az első csókjára készül.Édes érzés fut végig rajtam,csak nő egyre mélyebben,kiborsóztam,mint aki meg vállt egy fagyos éjszakán,a ruhájától.
Egyszerűen,mintha nem én volnék!Érzem,ahogy megremegek és félni kezdek.Hallom,ahogy egy mély férfias hang,ocsmány szavakat ejt ki száján.Az orrom lebiggyesztem,ahogy orrfacsarító bűz kerülget,megtorpanok,nem kapok levegőt,fuldoklom,mintha most venném életem utolsó lélegzetét.
-Ne!-sikítok fel.Arcomhoz kapom kezem.Mélyen beszívom a levegőt,majd kifújom.Egy másod percig talán nem is jutok levegőhöz.Egyenletessé válik légzésem,és lehunyom a szemem.
-Csak álom,csak álom!-próbálom elhitetni magammal,miközben elnyomom magamban,az érzést.
-Mi történt?-ront be valaki az ajtón.
-Anya!-ölelem szorosan magamhoz.Megnyugszom,ahogy megsimítja arcom.
-Annyira sajnálom,Rose!-emeli fel állam.
-Mi ez?Mi baj van velem?-kapkodni kezdem újra a levegőt,ahogy megint átéltem.
-Csak álom!-teríti rám a takarót.
-Nyugodj meg,kicsim,minden rendben lesz!
-Szeretlek,anya!-suttogom.
-Nem lesz semmi baj!-megszorítja kezem,lekapcsolja a lámpát és egy puszit hint homlokomra.
Lehunyom a szemem ö elindul,de érzem,ahogy az ajtóban megáll.
-Majd idővel,megérted!
Ezzel a gondolattal merültem álomba,vajon mi az amit idővel,meg kell értenem?
***
Egy újabb reggel.Gyönyörűen süt a nap,sugarai csiklandozzák arcom,testemet át járja a forróság,óriási mosoly kúszik számra,a madárcsicsergést hallva.Majd rá is fagy,ahogy az órára pillantok.
-A francba!Elfogok késni.-kapkodva aggatom magamra fekete farmerem,és Darkness Don't wake me up feliratú kedvenc felsőm. Eperszőke hajam felkontyolom.
A fél lábamon ugrálok ki a szobámból,míg a másikra húzom fel a cipőm,miután sikeresen seggre esem sikerül végre mindkét csukát a lábamon tudnom.Mély sóhaj szalad ki számon táskám,a hátamra dobom,kulcsaimat a zsebembe süllyesztem.Anyáék korán elmennek,majd olyan este
22:00 vagy 23:00-ra érnek haza.Így sokat nem tudnak rólam.Végig néztem a lakáson és rendben találtam,így kiléptem az ajtón,és kettesével kezdtem szedni vékony lábaimat.Nekem végem,ha elkésem.-Rose!-ismerem fel Jordan hangját.Rá pillantok.
-Szia!-erőltetek magamra egy gyenge mosolyt. Ö is hasonlóan tesz.Cigi csikkjét ledobja majd eltapossa.Végig nézek rajta.Jordan Whitemore mindig,az a "rossz lány" típus volt.
Fekete hosszú haja,szemébe logót,de így sem takarta el mogyoróbarna íriszeit.Vékony alakja irigylésre méltó volt,személyisége annál kevésbé.
-Azt hittem már nem jössz!-néz csuklóján lévő órára. Elhúzom a szám,miközben be sétálunk,a raktárépületbe.Ahogy beljebb érek, hallom a többieket beszélni. Riley vesz először észre. Megcsóválja az agyon zselézett fejét. Elhúzom a szám.
-Roselie!-szólít meg Jake. Egy pillanatra lehunyom a szemem, majd szembe fordulok a dühtől izzó kék íriszekkel.
-Bocsi!-suttogom.
-Úgy volt meg beszélve, hogy mindenki itt lesz reggel 7-re és 9 óra van!-a végére fel emeli a hangját. Jó igaza van. De valahogy a furcsa álmaim miatt nagyon későn alszom el.
-Sajnálom, elaludtam!-mentegetőzöm. Elgondolkozik kicsit, majd bólint egyet. Elmosolyodom, és lehuppanok Brendy mellé. Szöke haja összevisszasága és a félig kiruzsozott szája arról árulkodik, hogy nem csak én késtem el. Kedvesen rám mosolyog.Viszonzom, majd minden figyelmemet a nagyban magyarázó Jake-nek szentelem. Összevissza hadonászik, míg nagy szemei izgatottan csillognak. Amit mond nm nagyon értem, mert képtelen vagyok összpontosítani. Egyfolytában a tegnap este
villan az elmémbe, abból is egy bizonyos pillanat. Elmosolyodom, de abban a percben, rá is fagy az arcomra, ahogy találkozik a tekintettem a barna szemekkel. Egy gyenge mosolyt küld felém, majd a hajamra mutat. Zavartan nézek rá, hangtalanul neveti el magát. Oda kapom a kezem és egy levelet halászok ki belőle. Ez meg hogy került ide? Oh biztosan mikor közeli találkám volt a házunk elött álló gesztenyefával! Emlékeszem vissza. -Rose.-szólít meg Ben. Felé fordulok majd várakozóan felhúzom a szemöldököm.
-Írtam pár sort.-legyinti meg a lapokat a kezében. Zavarodottan nézek rá. Nem értem mit is akar.
-Át olvasnád?-nyújtsa felém.
Mosolyogva kezdem falni, a sorokat. Elképesztő, ahogy rímbe tudja venni, az érzéseket. Tökéletesen átérezni, minden egyes szót.
-Zseni vagy!-dicsérem meg. Felnevet, majd zavarában a hajába túr.
-Köszi-szólásra nyitom a szám, de Jake szúrós tekintete azonnali becsukásra késztet.
-Jacob, kezdhetnénk, az új dallal.-célzok evvel az előbb olvasott dalszövegre.
-Milyen új dal?-húzza fel szemöldökét. Értetlenül fordulok Ben felé. Nem mutatta meg Jake-nek? Elhúza a száját, majd nemlegesen meg rázza a fejét. Sosem értettem miért titkolja mindenki elött a tehetségét. A banda legtöbb dalát ő írta. Persze ezt rajtam kívül senki sem tudja. Sose vállalta fel, jobb neki játszani a tehetségtelent, hogy Jacob tündökölhessen. Pedig, jobb énekes, gitáros és dalszerző, mint Jake. Talán nem akarja ellopni a legjobb barátja népszerűségét. Hisz mindig is kisebbnek érezte magát Jake a társaságában. Benjamin volt a legokosabb, neki voltak a legmenőbb ruhái. Mindig volt pénz
a zsebében és mindenki élt-halt a dumái ért. Na meg persze a lányok körében is sokkal jobb volt. Igaz Jakei szeme olyan kék akár a tenger a haja pedig szőke, mit sem ért Ben igéző barna szempárjához és mesterien zselézett barna hajához. Egyetlen egy dologban hitte többnek magát Jake az pedig a zene volt. Ő pedig nem akarta elvenni talán ezt a barátjától. Kedvesen rá mosolyogtam, majd megszorítottam, a kezemben a lapokat. -Írtam pár sort!-nyújtottam felé.
-Nem rossz. Evvel kezdünk!-Benre kacsintok, aki féloldalasan rám nevet, majd egy puszit küld. Felnevetek az idétlenségén. oda sétálok a mikrofon mögé állok. Lehunyom a szemem, ahogy az első akkordok lassan megszólalnak. Át adom magam a ritmusnak. Mély levegőt veszek, majd bele kezdek az első sorokba
- Tudod milyen érzés, mikor
félsz szembesülni saját magaddal?
Tudod, milyen érzés, mikor
azt kívánod, bárcsak másvalaki lehetnél,
akinek nem kell a segítséged ahhoz, hogy legyen valaki?
- Nem akarok már többet így érezni.
Nem akarok úgy élni, ahogy most.
Tegyél boldogabbá, jobban akarom érezni magam!
Maradj itt velem, és soha ne mondj le rólam.
